Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Az írás

 

Korea nyelve

 

Korea nyelve a turáni csoporthoz tartozik. Egyik faja azon elterjedt családnak, mely magába zárja a törököt, finnt, szamojédot, osztjákot, mongolt, mandsut, tamilt, telugut és a legtöbb polynésiai tájszólást, melyeket Formozától a Manilán át Guinea és Ausztrálázsia legtöbb szigetcsoportjain beszélnek és amely családhoz a mi nyelvünk, a magyar nyelv is tartozik. E csoport főjellemvonása a sajátságos igeragozás és hajtogatás. A gyök maga változatlan marad minden esetben. A koreai ige, épen úgy, mint a magyar, megtartja mindvégig eredeti alakját. A szavak tagozottak és nagy változatokat mutatnak. A nyelv egyik legérdesebb sajátsága a rendes időkön kívüli különböző állapot jelzésénél nyilvánuló forma. Kételyt, tétovázást, intést, óhajt, nyugtalanságot és egyéb pillanatnyi helyzeteket módjában van az igével magával visszaadni, amit nyugati nyelv nem volna képes kifejezésre hozni, de ami a magyarban, kivált a nép nyelvén szintén szokásos. Pl. azt mondva: mendegél, vagy a népies mód: menedzik egyidejűleg világot vet az egyén lelkiállapotára is. Egy másik meglepő hasonlat nyelvökben a tájszólások hiánya . Különbségek, mint a germán és khinai vagy a latin népeknél, hol bár a nemzet ugyanazon nyelvet birja, egymást a különböző vidékek szóbelileg megérteni ne tudnák, épen úgy, mint nálunk, nem fordul elő, legföljebb a hangsúly és kiejtés lehet különböző, de a nyelv maga változatlan.

Egy másik analogiát a keresett euphemiában találok, mely minden erősebb ellentétet a hangzók között épen úgy elsimított, mint a mi népünk ajkán és míg nálunk minden látszólagos keménységet elemésztett a nép ajka és menjekből lesz mennyek, változik pl. a koreai apnok-ból amnok . Végre a hangsúlyt illetőleg nem hagyhatom megemlítés nélkül, hogy az olyanra nézve is, ki mindössze a nyelv elemeit ismeri és gyakorlattal alig bir, rendkívül kellemes benyomást tesz. A hanglejtés szépsége kétségkívül a mondat cadentiájában érvényesül, és ez annál inkább hathatós, mert a hang nyomatéka egész az igéig, mi rendesen a mondat végére jön, fokozatosan emelkedik. Korea szókincse kétségkivül még gazdagabb lenne, irodalma érdekesebb, ha a tudományos nyelv nem lett volna kizárólag a khinai. De úgy a kormányzat, mint a magasabb körök érintkezési nyelve is, hogy úgy mondja, kizárólagosan a kínai volt. Innét magyarázható, hogy az összes szakkifejezések Khinából vétettek kölcsön, amiként mi a latinból vettük a mieinket: de viszont Khina épen nem birt befolyással a nemzet grammatikájára, mint ahogy a mienket nem tudta a latin megváltoztatni.

 

Sokáig a kínai jeleket használták ők is, aztán egy király gondolt egyet és betűírást alkotott a koreai nyelv számára a tizenötödik században. Olyan írást akart, ami megkönnyíti a nyomtatást, pontosabban az írás nyomóformába metszését, ezért csupa egyenes vonalból és körből állította össze a betűsort. Nem sok betűt vezetett be: huszonnégyet, amennyiből a görög ábécé is áll. Aztán gondolt egy ravaszat, s az írást megtoldotta egy apró jellegzetességgel, ami a kézírás idejében nemigen jelentett gondot, de a számítógépek számára majdnem akkora probléma, mint a kínai sok tízezer jele.

 

koreanabcs.jpg

 

 

   A koreai ábécé huszonnégy alapjelét, a dzsamót a fenti ábra mutatja. Ez nem olyan, mint az orosz, itt a ja, jo szótagok nem lágyítanak semmit a mássalhangzókon, egyszerűen ilyenek a magánhangzók, a j hang részüket képezi. A mássalhangzók egy része kétfélét is jelent, illetve mégis csak egyfélét, mert a koreai ugyanúgy nem tesz különbséget k és g, l és r között, mint a magyar a kétféle angol n között.

   Ez eddig egy roppant egyszerű kis ábécé. A ravaszság ott kezdődik, amikor írni kell vele. Nem ám egymás mögé sorakoztatni a betűket, hanem minden szótagot egy jelként kell leírni. Korea nevét például, mivel két szótag, két jellel, ahogy itt látható.

 

114016419820030325-hangeul.jpg

 

 

Sejong király korában alakult ki a koreai írás.